Hajdú-Bihar megyei összesítő

2022. 09. 25., v - 06:20
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ami könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 12 személyt fogott el, közülük kilenc főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök nyolc személyt állítottak elő, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.