Hajdú-Bihar megyei összesítő

2022. 09. 07., sze - 06:18
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ami súlyos sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen hat személyt fogott el, közülük egy embert az ellene érvényben lévő körözés alapján, öt főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, ebből hét főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.