Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyből egy súlyos, kettő pedig könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen hat személyt fogott el, közülük egy embert az ellene érvényben lévő körözés alapján, öt főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
A rendőrök 11 személyt állítottak elő, ebből három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.