Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyből egy súlyos, egy pedig könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, közülük négy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök 21 személyt állítottak elő, ebből 13 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 11 esetben történt.