Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.
A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök 20 személyt állítottak elő, ebből nyolc főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 15 esetben történt.