Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül kettő könnyű, egy pedig súlyos sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök három személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 10 esetben történt.