Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.
A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, ebből kettő főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négy személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, ebből két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.