Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ami súlyos sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, ebből három főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy embert a vele szemben érvényben lévő körözés alapján, egy külföldit pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.
A rendőrök 11 személyt állítottak elő, ebből hét főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hét esetben történt.