Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyek könnyű sérüléssel végződtek.
A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, ebből öt személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két embert pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.