Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyből kettő súlyos, egy pedig könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, ebből négy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három embert pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök hat személyt állítottak elő, ebből négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.