Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ami könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, ebből négy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.
A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.