Hajdú-Bihar megyei összesítő

2021. 09. 06., h - 07:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül egy súlyos, míg egy könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 10 személyt fogott el, ebből nyolc főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, ebből hat főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.

 
 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés a rakparton

Megállt a szíve egy idős nőnek a budapesti alsó rakparton kedden délelőtt. Az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érő mentők folytattak. Az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.