Hajdú-Bihar megyei összesítő

2021. 08. 26., cs - 06:13
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül kettő súlyos, míg kettő könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, ebből hat főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 11 személyt állítottak elő, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kilenc esetben történt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés a rakparton

Megállt a szíve egy idős nőnek a budapesti alsó rakparton kedden délelőtt. Az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érő mentők folytattak. Az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.