Hajdú-Bihar megyei összesítő

2021. 07. 03., szo - 07:35
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül egy súlyos, kettő pedig könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, akik közül négy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négy személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, egy külföldit pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.

A rendőrök 12 személyt állítottak elő, közülük öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hét esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Mindig legyen körültekintő!

Még hitelt is vett fel a várpalotai férfi, hogy kriptovalutába fektesse pénzét, közel 15 millió forintja bánta.