Hajdú-Bihar megyei összesítő

2021. 06. 24., cs - 08:11
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül egy súlyos, négy pedig könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, akik közül három főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg egy személyt a vele  szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 12 személyt állítottak elő, közülük kilenc főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Mindig legyen körültekintő!

Még hitelt is vett fel a várpalotai férfi, hogy kriptovalutába fektesse pénzét, közel 15 millió forintja bánta.