Hajdú-Bihar megyei összesítő

2021. 06. 07., h - 06:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül egy halálos kimenetelű balesetben egy személy vesztette életét, míg két baleset könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, akik közül öt főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 10 személyt állítottak elő, közülük négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 20 esetben történt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.