Hajdú-Bihar megyei összesítő

2019. 01. 26., szo - 07:50
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 3 súlyos és 1 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 5 személyt fogott el, akik közül 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg 2 főt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 13 személyt állítottak elő, köztük 6 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 9 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.