Hajdú-Bihar megyei összesítő

2019. 01. 25., p - 08:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül egy halálos kimenetelű balesetben egy személy vesztette életét és két baleset könnyű, míg másik két baleset súlyos sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 4 személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök 7 személyt állítottak elő, köztük egy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 6 esetben történt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.