Hajdú-Bihar megyei összesítő

2019. 01. 21., h - 07:42
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek. A szolgálatot ellátó állomány 12 személyt fogott el, akik közül 8 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg 3 főt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, 1 főt pedig az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt. A rendőrök 10 személyt állítottak elő, köztük 6 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 1 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.