Hajdú-Bihar megyében történt

2015. 03. 13., p - 08:58
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra.

Az elmúlt 24 órában a hajdú-bihari rendőrök 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek. A szolgálatot ellátó állomány 4 személyt fogott el, akik közül 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 29 személyt állítottak elő, köztük 15 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

 

A rendőrök 2015. március 12-én 11 órakor Debrecen, Kossuth utcán igazoltattak egy gyanúsan viselkedő férfit. A járőrök megállapították, hogy a 41 éves N. Zsolt ellen a Debreceni Törvényszék BV. Csoportja elfogatóparancsot adott ki, mert nem kezdte meg jogerős szabadságvesztés büntetésének letöltését.  A helyi lakost a rendőrök elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, majd átvitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.

 

 

A vámospércsi rendőrök 2015. március 12-én 21 óra 15 perckor az egyik fülöpi családi ház előtt igazoltatták J. Erzsébetet, akit a Debreceni Járásbíróság lopás bűntett elkövetése miatt körözött. A járőrök a 34 éves helyi lakost elfogták és előállították a Vámospércsi Rendőrőrsre, ahol a nyomozók őrizetbe vették.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.