Hajdú-Bihar megyében történt

2015. 01. 29., cs - 08:55
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálysértők őrizetben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 5 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amelyek könnyű sérüléssel végződtek. A szolgálatot ellátó állomány 4 személyt fogott el, akik közül 1 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 33 személyt állítottak elő, köztük 6 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

 

Két helyi lakossal szemben tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indult eljárás a Debreceni Rendőrkapitányságon. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 28-án 8 óra körüli időben egy a Debrecen, Víztorony utcán található üzletbe bement két férfi, majd az egyikük egy üveg vodkát levett a polcról, amit felbontott és a kabátja alá rejtett. Társa közben figyelt, majd a boltból fizetés nélkül távoztak, azonban a biztonsági őr észrevette és visszatartotta őket, valamint telefonon bejelentést tett a rendőrségre. A helyszínre érkező járőrök a két férfit elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra. A rendőrök a 41 és 38 éves helyi lakosokat a meghallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy nő ellen. A járőrök 2015. január 28-án 14 óra 30 perckor Debrecen, Bartók Béla úton értek tetten egy 19 éves lányt, aki tiltott helyen, anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást kínált az arra közlekedőknek. A rendőrök a nyírmihálydi lakost elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően őrizetbe vették a gyorsított bíróság elé állítás céljából.

 

 

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy helyi lakossal szemben. A rendőrök 2015. január 28-án 15 óra 40 perckor Hajdúhadház külterületén járőröztek, amikor felfigyeltek egy gyanús férfira, aki a kerékpárján keresztbe felpakolva több fát szállított. A helyi lakos a rendőrök kérdésére elmondta, hogy a fákat engedély nélkül egy cég területéről hozta el. A járőrök az 56 éves férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol meghallgatták és szabálysértési őrizetbe vették. A helyi lakos 72 órán belül bíróság elé áll.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.