Hajdú-Bihar megyében történt

2014. 12. 17., sze - 08:29
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálysértők őrizetben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, közülük 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 27 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű balesetben 1 személy vesztette életét, 1 közúti közlekedési baleset pedig könnyű sérüléssel végződött.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy helyi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 16-án 18 óra körüli időben Debrecen, Kossuth téren, az egyik pavilonnál kiállított bőrövek közül egy férfi hét darabot a kabátja alá rejtett, majd fizetés nélkül távozott. A sértett visszatartotta a tolvajt és telefonon értesítette a rendőrséget. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök elfogták és a városi rendőrkapitányságra előállították a 47 éves helyi lakost, akit a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vettek a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy férfival szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 16-án 19 óra 25 perc körüli időben Debrecen, Piac utcán az egyik üzlet biztonsági őre tetten ért egy férfit, aki a boltban egy üveg bort és egy csomag szalámit rejtett a táskájába, majd a kasszától fizetés nélkül akart távozott. A helyszínre érkező járőrök elfogták a helyi lakost és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a rendőrök meghallgatták és szabálysértési őrizetbe vették a 60 éves férfit. A szabálysértő 72 órán belül bíróság elé áll.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.