Hajdú-Bihar megyében történt

2014. 12. 12., p - 08:51
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, melyek könnyű sérüléssel végződtek. A szolgálatot ellátó állomány 7 személyt fogott el, akik közül 6 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 személyt az ellene érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 12 személyt állítottak elő, köztük 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

 

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Vámospércsi Rendőrőrse tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy nyírábrányi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 11-én 11 óra 15 perc körüli időben ismeretlen személy egy Nyírábrány külterületén található erdőből engedély nélkül vágott ki több akácfát. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök adatgyűjtést hajtottak végre, majd a tudomásukra jutott információk alapján azonosítottak egy 25 éves férfit, akit igazoltattak. A férfinél a járőrök megtalálták a 85 kilogramm gallyfát, amit lefoglaltak. A Vámospércsi Rendőrőrs munkatársai a nyírábrányi lakost a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.