Hajdú-Bihar megyében történt

2014. 09. 13., szo - 08:46
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 8 személyt fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 9 személyt állítottak elő, ebből 3 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
Megyénk közútjain a rendőrök 3 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos, 2 könnyű sérüléssel végződött.

 


A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy csökmői lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. szeptember 12-én 13 óra körüli időben egy állampolgár telefonon arról értesítette a rendőrséget, hogy Csökmőn, az egyik ismerőse házából valaki ellopott két darab asztalt. A járőrök a helyszínre mentek, ahol felvették a kapcsolatot a sértettel, valamint adatgyűjtést végeztek. Az egyenruhások az egyik szomszédos ház lakóját igazoltatták, akinél megtalálták az eltulajdonított asztalokat. A 41 éves nő a rendőrök kérdésére beismerte, hogy ő lopta el a két asztalt, mert azokra szüksége volt. A rendőrök az intézkedés alá vont helyi lakost előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően – a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében – szabálysértési őrizetbe vették.

 


A Debreceni Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 48 éves nő ellen. A járőrök 2014. szeptember 12-én 13 óra 20 perc körüli időben, a debreceni Pallagi úton érték tetten a helyi lakost, aki tiltott helyen, anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást kínált az arra közlekedőknek. A rendőrök a nőt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

 


A rendőrök 2014. szeptember 12-én 18 órakor Debrecenben, a Róka utcán igazoltattak egy férfit. Az intézkedés során a járőrök megállapították, hogy a 35 éves helyi lakossal szemben a Debreceni Járásbíróság lopás vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. Az egyenruhások elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították B. Györgyöt, akit a nyomozók őrizetbe vettek.

 


A Debreceni Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy helyi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. szeptember 12-én 20 óra 15 perc körüli időben egy férfi bement az egyik debreceni áruházba, ahol a polcról levett egy üveg pálinkát, amit a zsebébe rejtett, majd fizetés nélkül távozott. Az üzlet egyik biztonsági őre észrevette a lopást, ezért visszatartotta a tolvajt, valamint telefonon értesítette a rendőrséget. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra előállították az 40 éves helyi lakost, akit a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vettek. A férfi 72 órán belül bíróság elé áll.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.