Hajdú-Bihar megyében történt

2014. 05. 20., k - 08:50
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 8 személyt fogtak el, akik közül 6 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján, 1 főt pedig az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt. Az egyenruhások 27 személyt állítottak elő, ebből 1 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely könnyű sérüléssel végződött.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt egy karcagi lakos ellen.  A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. május 19-én 16 óra 45 perc körüli időben egy férfi BMW típusú személyautójával közlekedett a 4. számú főúton, Hajdúszoboszló felől Debrecen irányába, amikor a rendőrök megállították és igazoltatták. Az egyenruhások az intézkedés során megállapították, hogy a sofőr úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy őt a Karcagi Rendőrkapitányság 2015. március 9-ig a járművezetéstől eltiltotta. A 29 éves férfit a járőrök elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.