Hajdú-Bihar megyében történt

2014. 01. 30., cs - 08:31
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 14 személyt fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 39 főt állítottak elő, közülük 8 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

 

Egy debreceni nagyáruházba 2014. január 29-én 11 óra 55 perc körüli időben bement egy férfi, ahol az egyik elektronikai szaküzletben egy DVD csomagot rejtett a szatyrába, majd azzal fizetés nélkül távozott a pénztártól. Az áruvédelmi eszköz azonban a kapunál bejelezett, ezért a bolt biztonsági őrei visszatartották a tolvajt, valamint telefonon értesítették a rendőrséget. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök a tettest elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. A rendőrök a 28 éves helyi lakost tulajdon elleni szabálysértés – lopás – miatt meghallgatták, majd őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

 

 

A rendőrséget hívta 2014. január 29-én 12 óra 30 perc körüli időben az egyik debreceni áruház biztonsági őre, mivel tetten ért egy fiatalt, aki a ruházatába rejtett illatszerrel fizetés nélkül távozott az üzlet pénztárától. A helyszínre érkező járőrök elfogták és előállították a tolvajt a kapitányságra. A 20 éves helyi lakos kihallgatásakor a nyomozóknak beismerte a bűncselekmény elkövetését. Zs. Mátéval szemben  szabadlábon hagyása mellett  a Debreceni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 

 

Egy hajdúböszörményi üzlet biztonsági őre 2014. január 29-én 17 óra 30 perc körüli időben tetten ért és visszatartott egy férfit, aki két üveg szeszesitalt akart a boltból fizetés nélkül távozni. A járőrök a bejelentést követően a helyszínen elfogták a tolvajt, akit tulajdon elleni szabálysértés – lopás – miatt a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra előállítottak. A gyorsított 72 órán belüli bírósági eljárás lefolytatása érdekében a rendőrök a 42 éves helyi lakost meghallgatását követően őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.