Hajdú-Bihar megyében történt

2014. 01. 14., k - 07:59
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 7 személyt fogtak el, közülük 6 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 35 főt állítottak elő, közülük 10 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amely könnyű sérüléssel végződött.

 

 

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányságot telefonon értesítette 2014. január 13-án 12 óra 30 perc körüli időben egy mezőőr, mivel Álmosd külterületén, egy termőföldön tormalopáson tetten ért több személyt, akiket a rendőrök kiérkezéséig visszatartott.

A járőrök a tolvajokat elfogták és előállították a kapitányságra, ahol meghallgatásukat követően őrizetbe vették a 24, 29 és 35 éves szabálysértőket.

A helyi és a bagaméri lakosok tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt gyorsított eljárásban 72 órán belül bíróság előtt felelnek tettükért.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.