Gyümölcsösből loptak

2014. 08. 27., sze - 12:32
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök kilenc nőt és egy fiút állítottak elő, mert egy hajdúhadházi kertből őszibarackot, szilvát és szőlőt loptak.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást tíz helyi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 26-án 15 óra 5 perc körüli időben a hajdúhadházi mezőőr telefonon arról értesítette a rendőrséget, hogy a város külterületén található Gáborkert dűlőben, egy magántulajdonban lévő kertből, több személy lopja a gyümölcsöket. Az egyenruhások a helyszínre indultak, majd útközben, az egyik benzinkút mellett észrevettek egy 10 fős csoportot, akikre illett a kapott személyleírás. A 26 és 53 év közötti nőket és a 18 éves fiút a járőrök intézkedés alá vonták, mely során átvizsgálták csomagjaikat is, melyekben megtalálták az eltulajdonított több kilogramm gyümölcsöt. A helyi lakosokat az egyenruhások előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol meghallgatták őket. A rendőrök hat nőt őrizetbe is vettek az általuk elkövetett szabálysértés miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Babakocsi volt az álca a rabláshoz

A fővárosi rendőrök elfogták azt a párost, amely a Népligetnél kirabolt egy magyar bajnok bokszolót. A sértett nem feljelentést tett, hanem a közösségi médiában osztotta meg a történteket.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.