Gyors felderítés

2023. 02. 21., k - 09:41
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászsági rendőrök nemcsak a feltételezett elkövetőt állították elő, de a lopott értékek egy részét is megtalálták.

Egy jászladányi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy jászkiséri családi ház udvarába bement 2023. február 13-án 9 óra és február 18-án 9 óra között. A jogsértő a lezáratlan melléképületből gázpalackokat, kályhát, füstcsövet, továbbá fűrészgépet és hosszabbítót tulajdonított el mintegy 70 ezer forint értékben. Sértetti bejelentést követően a jászsági rendőrök adatokat gyűjtöttek és értékeltek, aminek eredményeként elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 33 éves férfit.  Kihallgatásakor a terhelt beismerő vallomást tett és elmondta, hogy 20 ezer forintért eladta a lopott tárgyakat. A rendőrök kutatás során a hosszabbítót és a fűrészgépet találták meg, amit a tulajdonosnak a későbbiekben visszaadnak.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.