Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

2023. 03. 22., sze - 07:30
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel, és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, ebből négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettő férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, és egy külföldi személy az ország területén jogellenesen tartózkodott. Munkatársaink négy embert állítottak elő, kettő bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és szintén kettő magyar állampolgárt pedig egyéb ok miatt.

Az egyenruhások a megye útjain 431 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 1 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 21  esetben éltek a rendőrök, 35 személy esetében közigazgatási és 29 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam