Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

2023. 02. 22., sze - 07:30
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, ebből egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat az ellene érvényben lévő körözés alapján, egy külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.

Szabálysértési feljelentéssel 19 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 35, míg közigazgatási bírságot 133 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 653 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 2 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy a megnövekedett forgalomban a lassúbb haladás mellett legfontosabb a követési távolság növelése. A biztonságos közlekedés érdekében az Önök előtt haladó járműtől mindig olyan távolságot tartsanak, hogy annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjanak állni. A szakértők azt tanácsolják, hogy a mindenkori követési távolság legalább akkora legyen, mint amit az adott sebességgel haladva az Önök által vezetett jármű két másodperc alatt megtesz.

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.