Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

2023. 02. 13., h - 07:30
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, ebből kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, és három férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben. Munkatársaink tizenkettő embert állítottak elő, egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja és tizenegy magyar állampolgárt pedig egyéb ok miatt.

Az egyenruhások a megye útjain 800 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során a műszer 4 esetben mutatott pozitív eredményt. 

Szabálysértési feljelentéssel 18  esetben éltek a rendőrök, 10 személy esetében közigazgatási és 36 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.