Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

2023. 01. 23., h - 07:33
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel és  tizennégy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, ebből kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet az ellene érvényben lévő körözés alapján, egy külföldit amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott, valamint egy személlyel szemben egyéb ok miatt intézkedtek a rendőrök.

Az egyenruhások a megye útjain 378 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során a műszer 3 esetben mutatott pozitív eredményt.  Szabálysértési feljelentéssel 12  esetben éltek a rendőrök, 7 személy esetében közigazgatási és 33 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.