Győr-Moson-Sopron megyei összesítő

2022. 08. 27., szo - 06:20
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt napon két személyi sérüléssel, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, ebből kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két személlyel szemben egyéb ok miatt intézkedtek a rendőrök.  

Szabálysértési feljelentéssel 25 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 58, míg közigazgatási bírságot 34 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 579 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 2 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.