Győr-Moson-Sopron megyei összesítő

2021. 08. 19., cs - 06:49
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, illetve öt anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány tíz személyt fogott el, akik közül négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, öt külföldivel azért intézkedtek, mert az ország területén jogellenesen tartózkodott, egy személyt pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján fogtak el a rendőrök.

Az egyenruhások a megye útjain 827 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során egy esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 4 esetben éltek a rendőrök, 22 személy esetében közigazgatási, míg 16 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam