Győr-Moson-Sopron megyei összesítő

2021. 06. 12., szo - 06:29
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel és négy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, akik közül ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.

Az egyenruhások a megye útjain 383 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelyből 6 pozitív eredményt mutatott.

Szabálysértési feljelentéssel 14 esetben éltek a rendőrök, 27 személy esetében közigazgatási, míg 35 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A rendőrség az alábbi tanácsokra hívja fel a figyelmet a közlekedési balesetek elkerülése érdekében:

  • A kora reggeli párás időszakban a felüljárókon, a hidakon, továbbá az erdősávval védett útszakaszokon fokozottabban kell számolni az úttest csúszósságával. Ilyen helyeken kellő időben csökkentse járműve sebességét!
  • Esős időszakban a száraz útszakaszról a vizes szakaszra történő ráfutás balesetveszélyes helyzetet teremthet. Ilyen időjárás mellett csökken a látótávolság, és a csúszós utakon megnő a féktávolság
  • A közlekedőknek számítaniuk kell arra, hogy a járművek által az aszfaltra felhordott sár csúszóssá teheti az utakat.
  • Fontos a közlekedési szabályok betartása, valamint a megfelelő követési távolság és a jármű sebességének helyes megválasztása.


...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.