Győr-Moson-Sopron megyei összefoglaló

2020. 07. 08., sze - 06:47
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra mérlege számokban.

Az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, valamint kilenc anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 13 embert fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetése közben tetten értek, három személyt körözésükre tekintettel, míg hatot az ország területén való jogellenes tartózkodásuk miatt, illetve további hármat biztonsági intézkedés keretében fogtak el a rendőrök.

Az egyenruhások 492 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek során egy járművezetőnél jelzett pozitív értéket a műszer.

Győrben, a Zechmeister úton igazoltattak a járőrök egy 31 éves helybéli sofőrt 2020. július 7-én 23 óra 35 perckor, aki gépkocsijával a fenti úton közlekedett. A járművezetővel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt elfogták és további mintavételre a Győri Rendőrkapitányságra állították elő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.