Győr-Moson-Sopron megyei összefoglaló

2020. 07. 06., h - 07:51
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra mérlege számokban.

Az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, valamint hat anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

A szolgálatot ellátó állomány összesen hat embert fogott el, közülük hármat bűncselekmény elkövetése közben tetten értek a rendőrök.

Az egyenruhások 366 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek alkalmával két járművezetőnél jelzett pozitív értéket a műszer.

Sopronban, a Lehár Ferenc utcában, a Híd utca irányából a Mészverem utca felé közlekedett egy 41 éves osztrák férfi gépkocsijával 2020. július 5-én 20 óra 30 perckor.  Vezetése során nem tartott kellő oldaltávolságot az út jobb szélén álló személygépkocsik mellett, így haladásakor két autó hátulsó részének is nekiütközött.  A balesetet követően a járőrök ellenőrizték a sofőrt, akivel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív jelzést mutatott, ezért őt további mintavételre a rendőrkapitányságra előállították. A baleset körülményeit a rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják.

A járőrök Mosonmagyaróváron, a Szent István Király úton 2020. július 5-én 23 óra 35 perckor ellenőriztek egy 49 éves padragkúti férfit, aki személygépkocsijával a Szent István király útról közlekedett a Kühne Ede tér irányába. Az ellenőrzés során alkalmazott légalkoholmérő készülék a sofőrnél pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre a rendőrkapitányságra előállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.