Győr-Moson-Sopron megyei hírek

2019. 12. 02., h - 07:47
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, továbbá egy személyi sérüléssel, valamint 4 anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

A szolgálatot ellátó állomány összesen négy személyt fogott el, ebből három tettenérés volt bűncselekmény elkövetése közben.

A rendőrök Sopron belterületén ellenőrizték egy autó vezetőjét és utasát 2019. december 1-jén 23 óra 30 perckor. Az elrendelt fokozott ellenőrzés keretében az intézkedők átvizsgálták a járművet. Ennek alkalmával a bal első ajtó rekeszében, alufóliába csomagolt kábítószergyanús zöld növényi származékot találtak, amit a 25 éves kisgyőri sofőr magáénak vallott, illetve elismerte, hogy korábban fogyasztott kábítószert. Ezután a rendőrök a 28 éves erdőbényei utas ruházatát is átvizsgálták, amelynek során a pénztárcájában kábítószergyanús fehér porra bukkantak. A járőrök mindkét férfit elfogták, a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ahol a sofőrrel szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt mutatott. A nyomozók mind az utast, mind pedig a járművezetőt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az egyenruhások 496 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, ebből hét esetben jelzett alkoholfogyasztást a járművezetőknél az alkoholteszter.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.