Győr-Moson-Sopron megyei hírek

2019. 12. 01., v - 08:15
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, továbbá egy személyi sérüléssel, valamint 14 anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

A szolgálatot ellátó állomány összesen hét személyt fogott el, ebből három tettenérés volt bűncselekmény elkövetése közben, egy embert pedig a hatóságok köröztek. Hét előállítás történt, valamint két személyt őrizetbe vettek a rendőrök.

A mosonmagyaróvári rendőrök igazoltatták 2019. november 30-án 13 óra 30 perckor Mosonmagyaróvár belterületén egy Fiat típusú személygépkocsi sofőrjét. Az ellenőrzés során derült ki, hogy a férfi nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, valamint a hatóságok korábban a járművezetéstől eltiltották. A 28 éves férfit elfogták, és előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vételét követően a megyei fogdára vitték.

A győri járőrök intézkedtek Győr belterületén 2019. november 30-án 17 óra 25 perckor egy 34 éves helyi lakossal szemben, akinek az adatainak ellenőrzése során megállapították, hogy őt a Győri Járásbíróság körözte. Az egyenruhások a férfit elfogták, és előállították az illetékes rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vételét követően a megyei rendőr-főkapitányság fogdájára vitték.

Az egyenruhások 923 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, ebből hét esetben jelzett alkoholfogyasztást a járművezetőknél az alkoholteszter.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.