Győr-Moson-Sopron megyei hírek

2020. 01. 27., h - 09:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában két anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 12 személyt fogott el, ebből ötöt bűncselekmény elkövetése közben értek tetten. A járőrök két embert helyeztek biztonságba az elmúlt 24 óra alatt.

Az egyenruhások 563 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, ebből háromszor jelzett alkoholfogyasztást a járművezetőknél az alkoholteszter. 

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. január 26-án 18 óra 13 perckor arról, hogy Beleden, a Jókai utcában – egy feltehetően ittas férfi – nekihajtott egy parkoló autónak, és elhagyta a helyszínt. A rendőrök meghallgatták a bejelentőt, majd - alig fél óra elteltével - a Rákóczi utcában meglátták a balesetet okozó Mazda típusú gépkocsit, ami az út közepén állt, a sofőrje pedig a kormányra volt borulva. A járőrök a gépkocsi sofőrjét igazoltatták, vele szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Az 50 éves külföldi járművezetőt elfogták, mivel az intézkedésnek ellenállt megbilincselték, majd további mintavételre előállították.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.