Győr-Moson-Sopron megyei hírek

2020. 01. 08., sze - 08:06
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában tíz anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

A szolgálatot ellátó állomány összesen hat személyt fogott el, ebből egyet körözés alapján, míg három főt tetten értek bűncselekmény elkövetése közben.

Az egyenruhások 816 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, ebből három esetben jelzett alkoholfogyasztást a járművezetőknél az alkoholteszter.

Sopronban, a Pozsonyi u. 57. szám előtt ellenőrizték a járőrök egy segédmotoros-kerékpár vezetőjét 2020. január 6-án 21 óra 29 perckor. Az igazoltatás során a férfival szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre a rendőrkapitányságra előállították. Az intézkedéskor az is kiderült, hogy a 35 éves helybéli sofőrnek a Soproni Járásbíróság a vezetői engedélyét visszavonta, őt a vezetéstől eltiltotta, ezért a rendőrök a férfit őrizetbe vették.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét az alábbiakra:

  • Az ittas vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.
  • Alkohol hatására az érzékszervi észlelések összezavarodnak, tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
  • Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít.
  • Aki ittasan járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.