Győr-Moson-Sopron megyei hírek

2020. 01. 06., h - 07:07
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában tíz anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

A szolgálatot ellátó állomány összesen hat személyt fogott el, ebből egyet körözés alapján, míg három főt tetten értek bűncselekmény elkövetése közben.

Az egyenruhások 604 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, ebből két esetben jelzett alkoholfogyasztást a járművezetőknél az alkoholteszter.

Sopronban, 2020. január 5-én 9 órakor, a Csarnok utca 1. szám előtt igazoltattak a járőrök egy 54 éves, majd a Selmeci utcában 16 óra 10 perckor egy 44 éves járművezetőt. Az intézkedés során mindkettőjükkel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami mindegyiküknél pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök további mintavételre előállították őket a rendőrkapitányságra. Az első sofőr esetében közigazgatási bírságot szabtak ki, míg a második esetben büntetőeljárást indítottak a járművet vezető férfival szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.