Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 10. 23., v - 07:13
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, akik közül egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Az egyenruhások a megye területén 419 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelynek során pozitív eredményt 3 esetben mutatott az eszköz.

A rendőrök megyénk útjain kettő személyi sérüléssel, illetve kettő anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Szabálysértési feljelentés 14 esetben történt, helyszíni bírságot 28, míg közigazgatási bírságot 3 alkalommal szabtak ki kollégáink.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gépjárművezetők figyelmét:

  • Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.
  • Alkohol hatására az érzékszervi észlelések összezavarodnak, tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
  • Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít.
  • Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.