Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 10. 14., p - 06:47
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel, és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány két személyt fogott el, ebből egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.  Kollégáink nyolc embert állítottak elő, hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és öt magyar állampolgárt pedig egyéb ok miatt.

Az egyenruhások a megye útjain 681 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 3 pozitív eredményt mutatott a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 12 esetben éltek a rendőrök, 32 személy esetében közigazgatási és 42 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.