Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 09. 30., p - 07:03
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök a tegnapi napon egy személyi sérüléssel, és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, akik közül hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, egy férfit azért, mert az ország területén jogellenesen tartózkodott, valamint egy fővel szemben egyéb ok miatt intézkedtek rendőreink.

Az egyenruhások a megye útjain 556 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 2 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 8 esetben éltek a járőrök, 80 személy esetében közigazgatási, míg 44 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében kéri a gépjárművezetőket, hogy közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.