Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 09. 26., h - 06:47
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, ebből négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet az ellene érvényben lévő körözés alapján, valamint két személlyel szemben egyéb ok miatt intézkedtek a rendőrök.  

 Szabálysértési feljelentéssel 14 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 12, míg közigazgatási bírságot 8 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 477 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 2 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A rendőrség az alábbi tanácsokra hívja fel a figyelmet a közlekedési balesetek elkerülése érdekében:

  • Esős időszakban a felüljárókon, a hidakon, továbbá az erdősávval védett útszakaszokon az átnedvesedett falevelek miatt fokozottabban kell számolni az úttest csúszósságával. Ilyen helyeken kellő időben csökkentse járműve sebességét!
  • Száraz útszakaszról a vizes szakaszra történő ráfutás balesetveszélyes helyzetet teremthet.
  • A közlekedőknek számítaniuk kell arra, hogy a járművek által az aszfaltra felhordott sár csúszóssá teheti az utakat.
  • Esős időszakban csökken a látótávolság, és a csúszós utakon megnő a féktávolság.
  • Fontos a megfelelő követési távolság és a jármű sebességének helyes megválasztása.

...hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.