Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 09. 13., k - 06:43
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A  Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában összesen hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, kettő személlyel szemben elfogatóparancs volt érvényben, kettő külföldit az ország területén jogellenes tartózkodása miatt, valamint szintén kettő személyt egyéb ok miatt fogtak el. Kollégáink öt embert állítottak elő, három személy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, szintén kettő személyt pedig egyéb ok miatt állítottak elő. 

Az egyenruhások a megye útjain 479 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 1 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 16 esetben éltek a rendőrök, 76 személy esetében közigazgatási, és 42 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.