Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 09. 05., h - 06:47
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt napon két személyi sérüléssel, valamint öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, ebből kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.  

Szabálysértési feljelentéssel 22 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 28, míg közigazgatási bírságot 1 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 401 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során egy esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.