Győr-Moson-Sopron megyében történt

2022. 08. 31., sze - 06:42
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök a tegnapi napon három személyi sérüléssel, és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, akik közül hármat bűncselekmény elkövetésén tetten értek rendőreink, egy fővel szemben pedig egyéb ok miatt intézkedtek.

Az egyenruhások a megye útjain 630 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során két esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 19 esetben éltek a járőrök, 62 személy esetében közigazgatási, míg 54 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra kiemelt figyelmet fordítsanak!

Közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.